Kreatív Töriverseny 2.0

2019. szeptember 24.

Kedves kreatív töris csapatok és más érdeklődők!

A 4. forduló értékelése megtörtént, és örömmel jelenthetem, hogy többségében tényleg igazán érdekes történeteket küldtetek be, amik nagy része mindenképpen érdemes arra, hogy közzétegyük őket, ezért az Óperencia novemberi számában találkozhattok majd ezekkel.
(Emlékeztetőül: a feladat az volt, hogy a csapatok kiderítsék, vajon hogyan élték meg az akkori gyerekek, kis- és nagykamaszok, fiatalok a rendszervált(oztat)ást. Olyan személyeket kellett felkutatniuk a rokoni, ismeretségi körből, akik a rendszerváltás éveiben, 1989-90-ben voltak fiatalok, lehetőleg 20 év alattiak, és van saját, egyéni, személyes történetük ezekkel az évekkel vagy azok valamilyen történésével kapcsolatban. „Kérjétek meg, hogy meséljék el, ők hogyan élték meg a rendszerváltás bármelyik aspektusát! Ne nagy sztorikra gondoljatok feltétlenül, bármilyen apróság képezheti a történet alapját, a lényeg, hogy egyéni legyen, és érdekes, humoros, illetve minél érzékletesebben fejezze ki a 30 évvel ezelőtti korszak hangulatát” – szólt a versenyszervezők augusztus végi felhívása.
Sajnos néhány csapat simán elbliccelte ezt a feladatot, ennek ellenére reméljük, nem szállnak ki a további versengésből, nem adják fel, hiszen ebben az esetben minden eddigi erőfeszítésük hiábavalónak bizonyult.
Ugyanakkor fel szeretném hívni újból arra a figyelmet, hogy továbbra is nagyon figyelmesen olvassátok el a versenyfeladatokat, és a bennük foglalt elvárásokat maradéktalanul tartsátok be, nehogy pontlevonást kapjatok emiatt, mint ahogy pár csapattal ez ebben a fordulóban is előfordult.
A Budapesti Osztrák Iskola „Kreatív töriverseny 2.0” elnevezésű projektje tehát folytatódik, és a roppant kiélezett verseny csak most kezd igazán érdekessé válni. Az aktuális állásról a földszinten elhelyezett faliújság tájékoztat benneteket, illetve az iskola Facebook-oldalán is elérhetővé már a legújabb tabella. (A feszültségkeltés kedvéért: a 4. forduló után első helyezett csapatnak 38,5 pontja van, három csapat egyaránt 37-et szerzett, míg a jelenleg ötödik helyen álló is 36-ot gyűjtött eddig, tehát mind az élmezőny, mind az őket üldöző ötös boly nagyon szorosan követi egymást.)
Sok sikert mindenkinek a folytatáshoz!
Fuxreiter Tibor

A versenyt jelenleg vezető "Antallisták" csapata a kultikus Fekete Lyukban
A "Kerekasztal lovagjainak" még minden esélyük megvan arra, hogy odaérjenek a dobogóra, de ahhoz jóval eltökéltebbeknek kell lenniük a további fordulók teljesítése során
A "Minden nap egy narancs, elmarad a parancs" csapata a júniusi Szabadságkoncertre még elment a bónuszpontért, a 4. fordulót viszont szépen elbliccelte...

 

Képgaléria

Elérhetőség

Cím: 1126 Budapest Orbánhegyi út 39-45.

  • Porta: +36 1 224 7560
  • Titkárság: +36 1 224 7561
  • Tanári szoba: +36 1 224 7562

 

Látogasson meg minket a facebook oldalunkon.

Fenntartó

 

Budapesti Osztrák Iskola Alapítvány

Adószám: 19639666-1-43

Bankszámlaszám: 18400010-03508923-40100018

Oberbank AG Magyarországi Fióktelep, 1062 Budapest, Váci út 1-3.

OM azonosító: 035302

 

Adatvédelmi szabályzat

Adatvédelmi tájékoztató

Ön itt van: Visszatekintés Kreatív Töriverseny 2.0