Aktualitások

2018. március 12.

2018. március 12-én 9. alkalommal került megrendezésre a hagyományőrző és jó hangulatú Budapest-Leibnitz Matematika-Challenge. A két iskola minden páratlan évben a stájermárki Leibnitzban, minden páros évben a magyar fővárosban méri össze erejét és matematikai precizitással harcolnak a vándorserlegért, amelyet egy éven át a nyertes csapat őrizhet. Idén a Budapesti Osztrák Iskola diákjainak sikerült a következő évre is maguknál tartani a serleget. Iskolaigazgatónk, Margot Wieser adta át a lebnitzi és a budapesti csapatoknal az okleveleket és az egyéni győztesnek, Ruan Lubing Christanak a kupát. Már most várjuk a 2019-es évi megmérettetést a csodaszép Stájerországban.

 

Március 11-én, három nappal a Pi-nap előtt, kezdődött a Budapest-Leibnitz Matematika Challenge. Délután érkeztek a leibnitzi diákok a Kelenföldi pályaudvarra, ahol vártuk őket. Örültünk, hogy találkoztuk Herr Stütz-cel és a másik csapat tagjaival. A közös vacsora után hazamentünk, és készülődtünk a versenyre. Másnap reggel 8 órakor kezdődött az egyéni verseny. A három feladat, amelyre két óra állt rendelkezésünkre, nagy kihívást jelentett számunkra. Az izgalmas gondolkodás a megoldási lehetőségeken majd az eredmények kiszámítása nagy örömöt okozott nekünk. Azután a csapatversenyen egyesítettük tudásunkat. A közös kreatív gondolkodás erősítette az összetartást a csapatokon belül. A szellemi munka után kezdődött sportdélután. A leibnitzi diákokkal együtt röplabdáztunk, kosárlabdáztunk és hokiztunk. A sportolás után megmutattuk vendégeinknek a várost. 6 órakor közösen vacsoráztunk, aztán sétáltunk a Várban. Másnap, kedden volt az eredményhirdetést. Mindenki nagyon izgult, hogy a vándorserleg Budapesten marad-e vagy ezúttal elkerül-e Leibnitzba. Az elismerő oklevelek zenei kíséret mellett kerültek átadásra. Azután jött az izgalmas pillanat. Nagyon boldogok voltunk, amikor megtudtuk, hogy a serleg nálunk marad. Azzal az ígérettel búcsúztunk el a leibnitzi csapattól, hogy a következő évben mi megyünk hozzájuk. 

2018. március 09.

Március 9-én a 2B osztály részt vett a Pénz7 című, az MNB által támogatott projektben, aminek célja a diákok mindennapi pénzügyi ismereteinek és jártasságának fejlesztése. A programot Ádám Péter, az iskolánk 2007-ben érettségizett, a Corvinus Egyetemen MsC diplomát szerzett diákja vezette. Ádám Péternek és az osztály együttműködésének és a témában való jártasságának köszönhetően a foglalkozás jó hangulatú volt.

2018. február 27.

Iskolánkban 2018. február 27-én került sor a Vitázik a világ ifjúsága (Jdi) projekt első fordulójára. A zsűrinek nehéz dolga volt, hiszen nyolc kitűnő vitapartner közül kellett kiválasztania a két legjobbat. Szívből gratulálunk Faller Jankának (2A) és Bánáti Lucának (2B)! A következő veseny az iskolák közti megmérettetés, amely március 13-én kerül megendezésre gimnáziumunkban. 

http://www.jugend-debattiert.eu/ 

https://www.goethe.de/ins/hu/de/spr/unt/ver/jdi.html

Fotó: Luca Erdélyi, Bori Szilassy, Kata Kiss

80. oldal / 151

Elérhetőség

Cím: 1126 Budapest Orbánhegyi út 39-45.

  • Porta: +36 1 224 7560
  • Titkárság: +36 1 224 7561
  • Tanári szoba: +36 1 224 7562

 

Látogasson meg minket a facebook oldalunkon.

Fenntartó

 

Budapesti Osztrák Iskola Alapítvány

Adószám: 19639666-1-43

Bankszámlaszám: 18400010-03508923-40100018

Oberbank AG Magyarországi Fióktelep, 1062 Budapest, Váci út 1-3.

OM azonosító: 035302

 

Adatvédelmi szabályzat

Adatvédelmi tájékoztató

Ön itt van: Visszatekintés