Aktualitások

2017. március 18.

1 sítábor. 2 osztály. 3 tanárnő és két tanár. 4 csapat. 5-6 nap.

2017. március 12.

Iskolánk tavaly csatlakozott az Európai Ifjúsági találkozók (Eljub) projekthez. Az Erasmus+ és a Jugend in Aktion által támogatott program célja, hogy különböző országokból fiatalokat hozzon össze egymással, hogy azok aktuális témákról vitatkozzanak és írjanak. Minden nyáron sor kerül egy e-book hétre Kremsben, Alsó-Ausztriában és egy kisebb Eljub-találkozóra a tanév során, amelyeket Eljub-párbeszédeknek hívnak. Ennek az Eljub-párbeszédnek a keretein belül, amelynek témája a "Sikeres együttélés" volt, lehetőségünk nvílt 4 napot (2017.3.9-12.) Jihlavaban töltenünk. Megismerhettük a csodaszép várost és érdekes programokon vehettünk részt.

 

2017. március 10.

2017. március 10-én a Budapesti Osztrák Iskolában került megrendezésre a Vitázik a világ ifjúsága elnevezésű projekt iskolák közötti megmérettetése.
Iskolai győzteseink, Budai Franciska (2B) és Zamostny Vivien (2A) a Karinthy Frigyes Gimnázium (Budapest), a Kossuth Lajos Gimnázium (Budapest) és a Lovassy László Gimnázium nyertes diákjaival vitáztak.
Mindkét diákunk kiemelkedő teljesítményt nyújtott és olyan meggyőzően érvelt, hogy továbbjutottak az országos fordulóba. Március 31-én a Goethe Intézetben versenyezhetnek majd az ország 14 legjobb vitapartnerével.  
Szívből gratulálunk nekik!
Fotó: Rozsondai Anka és Iványi Dóri

93. oldal / 152

Elérhetőség

Cím: 1126 Budapest Orbánhegyi út 39-45.

  • Porta: +36 1 224 7560
  • Titkárság: +36 1 224 7561
  • Tanári szoba: +36 1 224 7562

 

Látogasson meg minket a facebook oldalunkon.

Fenntartó

 

Budapesti Osztrák Iskola Alapítvány

Adószám: 19639666-1-43

Bankszámlaszám: 18400010-03508923-40100018

Oberbank AG Magyarországi Fióktelep, 1062 Budapest, Váci út 1-3.

OM azonosító: 035302

 

Adatvédelmi szabályzat

Adatvédelmi tájékoztató

Ön itt van: Visszatekintés