Kommunikáció és együttműködés
A jól működő információcsere a sikeres iskola egyik ismérve. Ezért a szülőkkel való együttműködés, kapcsolattartás fontos számunkra.
Iskola -- Szülők
Az iskolával kapcsolatos, általános jellegű információk elérhetők az iskola honlapján.
Az előkészítő osztály, valamint mindkét 1. osztály számára szülői értekezletet tartunk szeptemberben. A többi osztály esetében a szülői értekezletek megszervezésére igény szerint kerül sor.
A szülőket az iskola a tanév során négy alkalommal értesíti a gyermekek teljesítményéről – az őszi és a tavaszi fogadónapok előtt e-mailben, illetve az első félév végén a féléves bizonyítvány, a második félév végén az éves bizonyítvány útján.
A szülőknek szóló leveleket igény szerint e-mailben küldjük ki és egyben feltöltjük az iskola weboldalára is.
A szülőket a különleges eseményekről, alkalmakról az iskola e-mailben értesíti.
A szülők további tájékoztatást a tanév két általános fogadónapján, valamint a tanárok heti fogadóóráján kaphatnak.
Szülők -- Iskola
A szülők gyermekük hiányzása esetén értesítik az iskolát.
A szülők a tanév során többször kapnak tájékoztatást gyermekük teljesítményéről. A nem megfelelő teljesítmény esetén kérjük, hogy a szülők vegyék fel az iskolával a kapcsolatot.
A diákok előrelátható hiányzását, távolmaradását kérjük előre jelezni.