2013. március 13-án az első évfolyam diákjai Peisch Judit tanárnő és Fuxreiter Tibor tanár úr kíséretében Tasnádi István „Cyber Cyrano“ című darabját tekintették meg az Andrássy úti Kolibri Pincében.
Az előadás után egy kb. egyórás drámapedagógiai foglalkozás keretében közösen értelmezték a színészekkel és két drámapedagógussal a látottakat. Íme az egyik résztvevő tanulónk véleménye:
„A legtöbb színházi előadás szerintem attól lesz különleges vagy jól elképzelhető, ha gondolatban bele tudjuk képzelni magunkat az egyik szereplő helyzetébe. A Cyber Cyrano világa ilyen, akár most, közöttünk is történhetett volna az, amit láttunk. A karaktereket rendkívül jól alakították, s a háttér és a vetítés egyszerű, de kimondottan találó volt. Ez volt az első olyan előadás, ami úgy tudott érdekelni, mint akár egy sikerfilm.“ (Sátorhelyi Zsófia I/B)