Mikulás-kupa – iskolai amőbabajnokság

2019. december 06

A 21 induló először 7 háromfős csoportban kezdte meg hosszú menetelését, amelynek során két nyert játszmáig körmérkőzést vívtak egymással az azonos csoportba kerülők.
Miután kialakult a sorrend mind a 7 csoportban, sorsolással dőlt el, ki kivel folytatja a továbbiakban: a csoportgyőztesek (egy szerencsés kivételével, aki automatikusan továbbjutott), csoportharmadikokkal találkoztak, míg a másodikok egymással csatáztak immár az egyenes kieséses rendszerben. A vesztesek ezután a vigaszágra kerültek, a győztesek pedig az „aranyágra” (Détári Olivér nyelvújítása).
A további párosítások ugyancsak vak sorsolással alakultak ki, ennek köszönhető, hogy olykor megismétlődtek a csoportküzdelmek találkozói. A vigaszág veszteseitől sajnos búcsút kellett vennünk, mert ők immár menthetetlenül kiestek, míg az „aranyágról” ide irányítottak (vagyis az ott vereséget szenvedők) az itt vitézkedőkkel (győztesekkel) kerültek szembe.
Az újabb párharcok eldőltével szépen feleződött a társaság, mígnem kialakult az „aranyág” hármas döntője (Pataki Dániel, Burai Ádám, Herczeg Zoltán), illetve a vigaszág végső párosa (Bálint Olivér – Hain Lukas).
A 3 óra körül kezdődő bajnokság – szokás szerint – este 7 körül fejeződött be. Reméljük, senki nem bánta meg, hogy benevezett, indult a versenyen és a péntek délutánt is az iskolában töltötte.

Íme, a végső sorrend, vagyis az ÖSB 2019. évi amőbabajnokságának végeredménye a következő:
1. Pataki Dániel 2.B
2. Burai Ádám 2.B
3. Herczeg Zoltán 4.B

A vigaszágon:
1. Bálint Olivér 1.B
2. Hain Lukas 1.B
3. Détári Olivér 4.B

Fuxreiter Tibor versenyszervező

 

Elérhetőség

Cím: 1126 Budapest Orbánhegyi út 39-45.

  • Porta: +36 1 224 7560
  • Titkárság: +36 1 224 7561
  • Tanári szoba: +36 1 224 7562
  • Telefax: +36 1 224 7566

 

Látogasson meg minket a facebook oldalunkon.

Fenntartó

 

Budapesti Osztrák Iskola Alapítvány

Adószám: 19639666-1-43

Bankszámlaszám: 18400010-03508923-40100018

Oberbank AG Magyarországi Fióktelep, 1062 Budapest, Váci út 1-3.

OM azonosító: 035302

 

Adatvédelmi szabályzat

Adatvédelmi tájékoztató

Ön itt van: Visszatekintés Mikulás-kupa – iskolai amőbabajnokság