Aktualitások
2015. március 11-én a történelem fakultációra járó negyedikesek és a program iránt érdeklődő osztálytársaik a Terror Háza Múzeumban jártak.
A hírhedt Andrássy út 60. vasfüggönyt jelképező „műalkotásánál“ a belépés előtt egy csoportképre álltak össze a diákok (balról jobbra): Paspaleva Iliana, Cseszlai Andor, Végh Bence, Donkó Roberta, Lang Lara, Orosz Anna, Szintay Maja, Horváth Eliza, Carlson Solveig, Kovács Bálint. (A kiállítás megtekintése után – érthető módon – már korántsem voltak ilyen jókedvűek.)
A kiállított anyag megtekintése remélhetőleg jól szolgálta a tananyagban való könnyebb eligazodást és a tanult korszak megítélését, illetve az abban való jártasságot.
A 3A és a 3B március 6-án látogatást tett a bécsi BeST-en (szakmák, felsőfokú tanulmányok, továbbképzések vására), hogy választ kaphassanak az ausztriai továbbtanulással kapcsolatos kérdéseikre.
Délután az ÖH (Österreichische Hochschülerschaft) munkatársai körbevezettek minket a Bécsi Egyetemen. Remek bepillantást nyertünk az egyetemi életbe és egy előadásba az Audimax-ban.
A JDI (Jugend debattiert international) verseny iskolai fordulóinak magyarországi győztesei 2015. március 5-én és 6-án egy felkészítő tréningen vettek részt a budapesti Goethe Intézetben. A tréning elsődleges célja az volt, hogy a diákok a március 24-én és 25-én megrendezésre kerülő versenyek előtt megismerjék egymást és beszélgetést kezdeményezzenek egymással. Ezen túlmenően a diákok vitafeladatok révén célzott felkészítést kaptak a következő fordulókra. Mivel az egyik iskolai győztesünk, Babos Katalin (2A) sajnos nem tudott részt venni a képzésen, így iskolánkat Boros András (2A) mellett Benedek Luca (3B) képviselte a felkészítő programon.
A Budapesti Osztrák Iskola győztesei március végén a budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium, a pécsi Babits Mihály Gimnázium és a bajai Magyarországi Németek Általános Művelődési Központ győzteseivel fognak megmérkőzni a következő körben.