
Gyantár Noémi admin mód
A Rail Cargo Hungaria az idei tanévben is tanulmányi ösztöndíjban részesítette a Budapesti Osztrák Iskola kiváló tanulmányi és szociális eredményt elért tanulóit. A diákok 2024. november 5-én Astrid Harztól, az Osztrák Köztársaság magyarországi nagykövetétől, valamint Kovács Imrétől, a Rail Cargo Hungaria Igazgatóságának elnökétől vették át ünnepélyes keretek között az elismerő oklevelet. Az iskolánk könyvtártermében megtartott ünnepséget egy kötetlen állófogadás követte.
A Budapesti Osztrák Iskolában az idei tanévben is megtartották a Nyelvek Napja elnevezésű rendezvényt, melynek keretében az iskola diákjai bemutatták az intézmény nyelvi sokszínűségét. Eltérő stílusú és hangulatú, különböző nyelven megszólaló produkciók váltották egymást az est folyamán, igazán gazdag ízelítőt kínálva ezáltal a könyvtártermet megtöltő közönség számára. Rendkívül kellemes, tartalmas esti program volt a Budapesti Osztrák Iskolában.
A Budapesti Osztrák Iskola az idei évben is igen eredményesen képviseltette magát a Budapest Spar Maratonon: mintegy 175 diák és 6 tanár vett részt az október 12-én megrendezett futamon, és ezzel iskolánk megnyerte a 250 főnél kisebb létszámú iskolák mozgósítási versenyét. A 2,3 km-es távot teljesítők közül iskolánk tanulója, Szabó Benedek (3.B osztály) volt a leggyorsabb, akire nagyon büszkék vagyunk. Külön köszönet Förster Nikolett és Jenei Zoltán testnevelő tanároknak, akik kiválóan megszervezték iskolánk részvételét a versenyen.