Aktualitások
Ezen a napon iskolánk tanárai és diákjai a saját maguk által szervezett foglalkozások keretében mutathatták meg tehetségüket különböző szórakoztató és kreatív tevékenységekben. A könyvtárteremben Galambos Zsuzsa tanárnő társastáncokat tanított, a zeneteremben egy rögtönzött együttes örömzenélt, a kis udvaron frissen sült grill ételek finom illata ingerelte az arra járók szaglószervét, az udvaron pedig Binder Lisa tanárnő izgalmas biológiai megfigyelései vonzották a kíváncsi tekinteteket a mikroszkópok fölé. Emellett persze sok más tudomány téren is bővíthették ismereteiket az érdeklődő diákok, úgymint a házi sörfőzés mestersége Iványi Rudolf tanár úr előadásában, a gyöngyfűzés művészete Bao Ban Hana diáklány irányító kezei alatt, illetve a nap során lehetőség nyílt különböző számítógépes játékok, sakk, vagy akár a póker kipróbálására is.
Rendkívül tartalmas, szórakoztató nap volt.
A Budapesti Osztrák Iskola végzős diákjai ünnepélyes keretek között vehették át érettségi bizonyítványaikat az Osztrák Nagykövetség rezidenciáján. Az eseményen beszédet mondott, és a bizonyítványokat átadta Wieser Margot, a Budapesti Osztrák Iskola igazgatónője és Dr. Alexander Grubmayr, az Osztrák Köztársaság magyarországi nagykövete. Az eseményt egy kellemes hangulatú, kötetlen állófogadás zárta.
A Simon Barbara testnevelő tanárnő és Draschl Tobias tanár úr által szervezett sportnap alkalmából iskolánk diákjai különböző sportnemekben próbálhatták ki tehetségüket: az udvaron a fiúk futball bajnoksága zajlott, a tornateremben pedig a lányok izgalmas kézilabda mérkőzései tartották fogva a közönség figyelmét. A diákok lelkesedését a nagy hőség sem törte meg: semmi sem gátolhatta meg őket abban, hogy parádés játékkal kápráztassák el a közönséget.
Szeretettel gratulálunk minden résztvevőnek!